Kedves Látogató!
Van a hazánk bölcsének egy szép mondása:
"Magad légy olyanná, amilyennek gyermekedet látni szeretnéd!"
Deák Ferenc
Szerintem ez a legfontosabb jelszó, ha a gyermekeinket terelni szeretnénk a helyes úton.
Ő minket figyel. Minket utánoz. Mindig!
Ezen az oldalon olyan kis tanokat, írásokat szeretnék megosztani veletek, melyek nekünk is sokat segítettek.
Nem mondom, hogy mindegyik könnyű, de feladatunk, hogy törekedjünk rá!
Mindenkinek sok türelmet kívánok! Meglesz az eredménye.
videók
Összegyűjtöttem egy-két videót, melyet használati útmutatóként ajánlanék gyerekneveléshez.
Ezek vicces videók, de érdemes komolyan venni!
Jó szórakozást!
"Elegem van. Elegem van a hisztiből, az ellenállásból, a 'nem kényszeríthetsz'-ből, az ajtócsapkodásból.
"Elegem van. Elegem van a hisztiből, az ellenállásból, a 'nem kényszeríthetsz'-ből, az ajtócsapkodásból.
Leginkább a pólójánál fogva rángatnám vissza, és mondanám neki, hogy fogd meg azt a pár cipőt és tedd el a helyére azonnal.
A legkevésbé szeretném most megölelni, mégis megteszem.
Benyitok az előbb becsapott ajtón, és megkérdezem: kérsz egy ölelést?
Sokszor csak vág egy pofát erre, de nem ma. Ma elernyed a kezeim között és sírni kezd, sírni, mint mikor még kisbaba volt, levert és bizonytalan.
Hiába ez volt, amire a legkisebb ingerenciám volt, hiába viselkedett borzalmasan, igazából egy ölelésre volt szüksége - mindkettőnknek arra volt.
Miért?
Miért öleld meg a gyereked, amikor borzasztóan viselkedik?
Mert a gyerek sokkal jobban tanul a szeretetből, mint a büntetésből. Egy ölelés és a dolgok megbeszélése sokkal több eredményt hoz, mint a kiabálás és a büntetés.
Mert néha, amikor a gyerek rosszul viselkedik, ezáltal kér segítséget. Nem tudja odaillőbb módon kifejezni az érzéseit, nem tudja megfogalmazni, hogy mi nyomasztja, de egy öleléssel elérheted, hogy megnyíljon, és elmondja, mi bántja valójában.
Mert néha, amikor a gyerek frusztrált valami miatt, úgy érzi, nem is érdemli meg a kedvességet. Ezért úgy viselkedik, amiért nem jár kedvesség. És ha valóban dühös reakciót kap, akkor csak még rosszabbul érzi magát - ördögi kör.
Ha ilyenkor megöleled, felhívod rá a figyelmét, hogy egy hiba még nem tesz valakit rossz emberré.
A legjobban akkor tudod rávenni a gyereket, hogy együttműködjön veled, ha erős a kapcsolatotok. Egy erős kapcsolattal a tudatalattijában sokkal inkább hajlamos lesz jól viselkedni. És amikor mégsem, akkor egy öleléssel emlékeztetheted a kapcsolatotok szorosságára.
Mert a gyereked feltétel nélkül szereted. Néha dühös vagy rá a viselkedése miatt, de akkor is szereted, bármi legyen is. És néha erre emlékeztetned kell. Tudasd vele újra és újra, főleg amikor rossz passzban van.
Mert néha te vagy az, akinek szüksége van az ölelésre.
Szóval legközelebb, ha a gyerek teljesen kiborult és már te is, akkor kérdezd meg, hogy szeretne-e egy ölelést.
Néha persze nehéz.
Néha hiába engedsz, majd még odavág valamit, plána ha már kamasz.
De akkor is ajánld fel az ölelést.. mert néha ez a legjobb válasz egy borzasztó viselkedésre."
Forrás: picklebums.com
Ma már természetes, hogy gyerekeink a szabadidejük egy részét a számítógép előtt töltik. Sajnos, valószínűleg jóval többet ülnek a különböző képernyők elött-fölött, mint amennyi kívánatos lenne. Időnként esetleg olvasnak, talán nagyokat fociznak, néha előkerülnek a társasjátékok is. Nem tudom, Te hogy látod, de nekem az a tapasztalatom, hogy jóval szegényesebb a „játékismeretük”, mint az előző korosztályoké volt.
Nincs időnk játszani!
Nincs időnk játszani! De mintha kedvünk és tehetségünk se lenne. Akkor, ha csak ketten-hárman is voltak – pláne, ha még többen is összejöttek – azonnal felhangzott a kérdés: mit játsszunk? És már röpködtek is a változatosabbnál változatosabb javaslatok, attól függően, hogy milyen eszközeik voltak, mennyire volt vegyes a korosztály, milyen volt az idő: volt bújócska, fogócska, körjátékok, tapsos játékok, ugrókötelezés, golyózás, labdajátékok, versenyek.
Esős időben a szobában játszottak, játék az ujjakkal, boltos játék, iskola, öltöztető baba, malmozás, kártya és még sokáig tudnám sorolni azt a sokféle tevékenységet, amelyekkel az időt múlattuk, és magunkat mulattattattuk.
Van kedved játszani?
Te mikor hallottad legutóbb a kérdést: "Mit játsszunk?"
Vajon mit válaszolnál rá? Hányat javasolnál ezek közül a „közönséges játékok” közül?
Praktikus életet élünk, s a gyerekek ugyancsak céltudatos nevelésben részesülnek: ügyeskedj, hogy ötről hatra juss! Éppen ezért főleg fejlesztő játékokat adunk gyerekeink kezébe. Kezdjük ezt már a világgal éppen csak ismerkedő, fogni éppen csak tudó aprósággal is: ugye ismerős az a színes műanyag gömb, amelyen különböző formájú lyukak vannak, amelyeken át a megfelelő formájú négyszögeket, csillagocskákat, egyebeket lehet bedobni a gömbbe. Mutogatni kezdjük a kicsinek: látod ez egy háromszög, hol látsz ott (a gömbön) ugyanilyet?
Ő persze sehol sem lát, mert számára az üres lyuk kontúrja nem azonos a kezünkben tartott zöld háromszöggel, hogyan várhatnánk a még beszélni is csak tanulgató csöppségtől ilyen elvont gondolkodást?
Minden játék fejleszt valamilyen képességet!
A mai közhittel ellentétben: a gyermek életkorának megfelelő játékban a képességek „fejlesztés nélkül” is fejlődnek. Maguktól! A legújabb idegélettani kutatások arra tanítanak, hogy a valódi fejlődés alapfeltétele a gyermek oldott és derűs állapota. Az ingerületeket az idegrostok között továbbító speciális anyagok így vannak jelen kellő mennyiségben az idegrendszerben.
Nemrég, egy általános iskolásoknak kiírt pályázaton derült ki, hogy a gyerekek többsége alig néhány játékot ismer. Sok szülő a napi rohanásban, érdek központú világunkban a hasznos munkától, tanulástól elcsent időpazarlásnak tekinti az „öncélú játszadozást”. Szinte csak akkor engedi-küldi játszani, ha valamiért zavaró a gyerek jelenléte.
A számos neves pszichológus véleménye közül csak egyet hadd idézzek:
A gyermek azért játszik – tanítja Rubinstein – mert fejlődik, és azért fejlődik, mert játszik.
A játék fejleszti a figyelmet, a képzeletet, az ügyességet, szerepvállalásra tanít, közösségi élményhez juttat, erősíti rögtönző és koncentráló készségünket, fejleszti logikánkat, gondolkodásunkat, beszédünket, kifejezőkészségünket, önuralmat, önbizalmat ad, és arra is ránevel, hogy győzni-veszteni egyaránt megtanuljunk.
Legyen időd gyermekeddel játszani!
Vajon hogy válaszolnál Te és hogyan válaszolnának felnőtt ismerőseid, ha valaki megkérdezné: gyermekük 5-6 éves kora után is játszottak vele, ha nem is rendszeresen, de viszonylag gyakran?
Teremts rá időt, hogy játssz gyermekeddel, mégpedig olyat, ami számára sem unalmas! Felidézheted gyerekkori kedvenc játékaid, vagy tanulhattok újat. (Vannak olyan könyvek, amelyek igazi játékgyűjtemények: pl.: a mondókáktól a mozgásos-énekes játékokig írják le, mutatják be a hagyományos magyar gyermekjátékokat; vagy éppen életkoronként, a háromévestől a kamaszkorig adnak útmutatást.) De nehogy megijedj, ha akár a régi, akár az új játékot nem tudod rögtön tökéletesen megvalósítani gyerekeiddel! Együtt kell próbálkozniuk türelemmel - és sok-sok nevetéssel – amíg ők is rákapnak az ízére.
Teljesítményorientált
Természetesen valamennyien jót akarunk: a világ körülöttünk „teljesítményorientálttá” vált, és mi fejleszteni akarunk, hogy gyermekünk lépést tudjon tartani, nehogy lemaradjon a versenyben. Kérlek, ne érts félre: nagyon hasznosak a fejlesztő játékok, de csak akkor, ha gyermekünk már „megérett” arra, hogy az pusztán játékként is örömet tudjon szerezni neki!
Közösen
A játék alkalmat ad a közös élményszerzésre, jóízű beszélgetésekre is. Komoly szerepe lehet abban, hogy megvédje a szülőt attól, hogy eltávolodjon a gyerekétől. Megismerheted gyermeked olyan tulajdonságait, jó vagy rossz szokásait, amelyek egyébként rejtve maradnának előtted. Játsszatok minél többet szabadon, gyermeked életkorának megfelelően! Ezzel erősíted és fejleszted is gyermeked!
10 dolog, amin anyaként nem vagyok hajlandó rágódni többé
Úgy érzem magam sokszor, mint aki folyton zátonyra fut. Nincs annyi idő és energia a világon, hogy minden tökéletesen menjen. Sosincs elég óra egy napban, elég pénz, elég alvás. Van helyette aggódás, rágódás, pánik és bűntudat.
Meg kell tanulnunk anyaként is, hogyan válogassunk a történések között, hogy melyikkel érdemes törődni, és melyikre lehet magasról tenni. Az alapproblémánk globálisan az, hogy az élet minden apró részét kézben szeretnénk tartani, hogy minden flottul menjen, olajozottan működjenek a kerekek, ezért aztán egy nagy halom felesleges dolgon aggasztjuk és idegesítjük magunkat. Itt az ideje, hogy elengedjük anyaságunkból a lomokat, és csak az igazán fontos részekre koncentráljunk.
Ez a 10 dolog számomra már azok közé tartozik, amiken nem vagyok hajlandó görcsölni többé.
1. A gyermekeim közlik három kanál étel után, hogy tele vannak
Nagyjából két órát pazaroltam arra a napomból, hogy eléjük rittyentsek valami fantasztikus szombati ebédet. Ennek vége, nem erőlködöm többé, egyenek tőlem egész életükben sajtos tésztát, ha csak az jó nekik.
2. A gyermekeim ebéd után másfél perccel éhen akarnak halni
És persze adjak valami nasit, mert már ebédeltek (lásd 1-es pont). Nem fogok vitázni, egy vállrándítással elintézem mostantól ezt az ügyet.
3. Túl sokat tévéznek, számítógépeznek
Igen, mindenki tudja, hogy limitálni kellene a tévés, számítógépes, intrenetes, bármilyen kütyüs időt a gyerekeknek. De azt is tudom, hogy néha minden “kellene” teljesen életellenes.
4. Mindig kedvesnek kell lenni
Mindig aranyos, mosolygós, kedves anyukának kell lenni, akkor vagy jó anyuka, ha sugárzik belőled a melegség és a szavaiddal átöleled a gyerekeket. Igen, ez így van, csak nem így működik a mindennapokban. Anyának is lehet rossz napja, lehet morgós, és lehet olyan, aki csak azt akarja, hogy hagyja mindenki békén. Mindezt lelkifurdalás nélkül.
5. Mit vesznek fel a gyerekeim
Tőlem aztán bármit magukra vehetnek, ami nagyjából tiszta és nem szakadt. Inkább arra tartogatom a vitás helyzeteket az öltözés helyett, hogy minden este kiharcoljam a fogmosást.
6. Mindig tipp-toppnak lenni...
7. Az otthonom nem olyan, mint egy katalógusbeli lakás
Nem szabad lakberendezős blogokat nézegetni. Sosem lesz olyan az én lakásom, bármit is csinálok. Ha mindent megvennék – ami képtelenség –, ami ezekben a lakásokban van, akkor is egy nagy káosznak tűnne az egész. Vannak macskáim, vannak gyerekeim, és ez pont elég ahhoz, hogy a mottóm az legyen, hogy “ezért nincsenek szép dolgaink itthon.”
8. A gyerekeim napját beosztani
Kifejezetten a hétvégékre való tekintettel, hogy minden percüket izgalmas programokkal töltsem meg. Semmi baj nincs azzal, ha néha unatkoznak kicsit. Az unalom kreativitásra sarkall, úgyhogy kifejezetten hasznos.
9. Azon aggódni, hogy a gyerekeim kiemelkedően jó tanulók, atléták, művészek legyenek
Persze, fontos, hogy ne bukdácsoljanak az iskolában, de azon tipródni mindennap, hogy milyen jegyeket hoznak, egyszerűen túl sok energiát emészt fel. Inkább csak arra fókuszálok, hogy kedves és jó emberekké váljanak, annak több értelme van, mint megfeszülni az iskolától.
10. Hogy mindent kézben tartsak
Régen azt gondoltam, hogy a felnőttek már mindenre rájöttek. Minden válasz a kezükben van. Hogy mindent kézben tartanak. Aztán ráébredtem, hogy senki nem tart kézben nagyjából semmit, mind csak próbálunk túlélni, a legjobb tudásunk szerint. Ha pedig ez a helyzet, akkor nyugodtan tehetjük ezt kevesebb görcsöléssel.
Mit ne tegyél, ha elindult a hiszti?
Ne fújd fel a dolgot!
Az egyik legrosszabb hisztikezelési taktika, ha óriási problémaként tekintesz rá. Először meg kell tanulnod azt, hogy ez normális velejárója egy gyermek fejlődésének, ezért hisztizni fog a te tündéri csemetéd is. Ha elefántot csinálsz a bolhából, akkor a gyereked csak még jobban felbátorodik, és még jobban üvölteni fog, hiszen már amiatt is idegesebb lesz, hogy te is kezded elveszíteni a türelmedet. A higgadtság a legjobb ebben az esetben is, hiszen a kisgyerekek nagyon könnyen megérzik, ha anyu is ideges.
Ne hagyd figyelmen kívül!
Az sem jó trükk, ha felfújod a hisztit, de ugyanilyen rossz az is, ha figyelmen kívül hagyod a bajt, vagy akár magát a gyerekedet. Ha levegőnek nézel egy ordító kétévest, akinek jelenleg te vagy a világ közepe, azzal csak rontasz a helyzeten. A hiszti azért van, mert a kisgyermek magától nem tud kezelni minden problémát, minden érzést: neked, a higgadt és tapasztalt felnőttnek kell lenned a támasznak, aki segít túljutni a bajain. Még a legnagyobb dühroham alatt is próbáld meg beszéltetni a csemetédet, és kiszedni belőle, mi okozta a robbanást, hogy meg tudd nyugtatni ezzel kapcsolatban.
Ne fenyegetőzz, és ne tarts cirkuszt!
A hisztinél nagyon rossz megoldás, ha dühöngsz és elkezded fenyegetni a gyerekedet különböző szankciókkal, amik abban az esetben történnek, ha nem hagyja abba a toporzékolást és üvöltözést. A hiszti nagyon gyakran tör elő azért, mert túl sok a szabály, amit a kicsinek be kell tartania, és ez felbosszantja őt, egy esetleges büntetés gondolata erre rátesz még néhány lapáttal. A felesleges showműsor ugyanígy kiakaszthatja a kicsit: ő nem azért fog az áruházban vagy a buszmegállóban őrjöngeni, mert ott több az ember és jobban bosszanthat téged is, hanem azért, mert éppen ott és akkor lett elege a dolgokból. Ilyen helyzetben ne hagyd, hogy mások nézzék a cirkuszt, vonulj el egy nyugodtabb, csendesebb helyre, ahol le tudsz ülni vele, amíg elvonul a vihar.
Így kezeld a dührohamot
Tereld el a figyelmét és vezessétek le az indulatait!
Sokszor bőven elég megoldás, ha el tudod terelni egy kis közös játékkal, beszélgetéssel, humorral a gyermek figyelmét, és azonnal el is zárják nála a csapot, amiből ömlöttek addig az érzések. Néha a hiszti azért tör elő, mert a gyerek éhes, fáradt, szomjas vagy hiányzik neki a kedvenc játéka. Légy felkészülve ezekre az esetekre, így már csírájában el tudod fojtani a dolgot, és nem kell megvárnod, míg addig fokozódik, hogy már a pici sem emlékszik arra, miért tört el a mécses. Ha a gyerek maga sem tudja, vagy nem tudja közölni, éppen miért dühöng, akkor tanítsd meg arra, hogy levezetheti az indulatait másféleképpen is, mint a hisztizéssel: ugráljatok, szaladgáljatok közösen, vagy csak kezdjétek el püfölni a kanapét vagy a párnát, hogy lássa, így is le lehet adni a feszültséget.
Ismerd meg a kiváltó okot, és lépj közbe mielőbb!
Sokszor csak azt hiszed, hogy tudod, miért tört ki a hiszti, holott nem is az a kiváltó ok, amit elsőre gondoltál, vagy ami logikusnak tűnik. Lehet, hogy csak az utolsó csepp a pohárban a gyereknél, ha mondjuk még a székre állva sem éri el a polcról azt, amit szeretne, míg valójában egy korábban történt sérelem piszkálja még akkor is igazán. Beszéltesd hiszti közben a kicsit, próbáld meg megtudni, mitől tört rá a düh, és nyugtasd meg, hogy nem történt semmi baj, ezt meg tudjátok oldani közösen, anyu tud neki segíteni, és köszönd meg, hogy ezt elmondta. A hisztit próbáld meg te is a legrövidebbre nyújtani, és ne hagyd sokáig tombolni a gyereked, avatkozz közbe mielőbb, hogy a kis ribillióból ne legyen nagy dühroham. Ha ez nem megoldás, akkor hagyd inkább, hogy kisírja magát a csemete, sok kisgyereknél éppen ez hoz megnyugvást.
Láss a hiszti utánra is és legyél biztos érzelmi pont!
Már a hiszti közben érdemes arról beszélgetned a gyermekeddel, hogy nem érted, miért a hisztizéssel töltitek az időt éppen, mikor akár játszhatnátok, és jól szórakozhatnátok ehelyett. Mutass a kicsinek lehetőségeket és más alternatívákat, amivel a hiszti helyett vagy a hiszti után tudtok majd közösen foglalatoskodni. Ha kezd lehiggadni a dühöngésből, mindenképpen dicsérd meg, hogy milyen ügyesen és jól csinálja, és öleld át, simogasd is meg. Ne feledd, hogy te vagy a biztonság, a biztos érzelmi pont a számára, ezért éreztetned kell vele, hogy szereted őt és nem csinált semmilyen nagyobb bajt.
forrás: családinet.hu
A kamaszokat nagyon lehet szeretni. Telis teli vannak nyitottsággal, intellektuális kíváncsisággal, idealizmussal, érzelmekkel. Roppant érzékenyek a hitelességre, a tisztességre, az értékrendi kérdésekre, olthatatlan szomjjal isszák be a világot, egyszerre fedezik föl a gondolkodás, a társadalom, a politika, az érzések, a férfi-nő kapcsolatok, a saját érzéseik, a felnőttek világát.
Ismerkednek a szabadsággal és a felelősséggel, önállóak, ugyanakkor roppant sebezhetők, ezért aztán igen jól reagálnak mindarra, ami elfogadható formában segíti őket az eligazodásban és növeli az önbizalmukat. Lelkesedni akarnak, tartozni valahová és hinni valamiben.
A serdülők tele vannak lelkesedéssel és tervekkel; Anna Freud szerint akkor normális, ha változik, és aggódnunk csak akkor kell, ha valamilyen szélsőséges viselkedésbe hosszú ideig belemerevedik. Gondoljunk vissza saját kamaszkorunkra: lelkesedésünk, élmények iránti éhségünk, szabadságvágyunk, érzelemgazdagságunk a személyiségünk máig is velünk élő, egyik legszebb, legszerethetőbb vonulata.
Kamasznak lenni rettentően nehéz. Hiszen annyi mindent veszít el hirtelen: a gyerekkorát, a játékot, a szülő testmelegét, a magától értetődő jogot, hogy segítségért és vigaszért fordulhasson; a gondtalanságot és a felelőtlenséget. Egyszeriben bennfentesnek, jártasnak, magabiztosnak és felelősnek kell mutatkoznia, meg kell felelni súlyos kötelességeknek és elvárásoknak. A kamasz valójában újszülött a felnőttek világában, de tájékozatlanságát már nem fedheti föl. Szégyelli, ha még játszani támad kedve. Életkora azt követeli tőle, hogy a kihívásokra azt felelje: megoldom, de nem mindig tudja megoldani.
Nehéz helyzetben van a kamasz gyerek szülője is, hiszen ő is gyászol. Elveszítette kisgyermekét: ölben ülő, aranyos kisfia, kislánya, akivel játszani lehetett, simogatni, ölbe venni, mesét mondani neki egyszer csak nincs többé. Hirtelen egy megváltozott emberrel kell egészen másfajta viszonyt kialakítani. A legtöbb szülőt az első gyermeke kapcsán ez többé-kevésbé készületlenül éri. Mások az utolsónak, a legkisebbnek engedik meg legnehezebben, hogy felnőjön: hisz innentől az anya státusza megváltozik, érzelmileg sokkal kevésbé van rá szükség. Elkezdődik az a folyamat, amelyben újra gyerekeitől független személyként kell saját magát megfogalmaznia és felépítenie. Ki vagyok én? Ki vagyok saját személyemben, a gyerekeim nélkül? Ki vagyok szakmailag, ki vagyok barátként és ki vagyok élettársként? Sokszor e félig rejtett kérdések feszültsége is a kamasszal megélt konfliktusokban sül ki, és ez természetesen méltatlan a serdülővel szemben. Könnyebben veszi az akadályt az a szülő, akit az élet egyéb területeinek gazdagsága, élményei, kapcsolatai várnak, aki örömmel fordul a szakmája, a vele dolgozók, a barátok, hobbik, a társa felé, és aki megbízik a gyermekében, tudja, hogy az meg fog állni a lábán. Könnyebb annak, aki elhiszi, hogy a család élete akkor is kellemes, otthonos és humoros lehet, ha ez már 4-5 jókedvű, kiteljesedett és szabad „felnőtt” ember együttélését jelenti, akik élvezik egymás társaságát, szabadon mozognak az otthon és a nagyvilág között. Otthon a feltöltődést, a külvilágban pedig élményeket, kihívást, a teljesítmény örömét szerzik meg.
Különösen nehéz az elsőszülött kamasz helyzete, hiszen ebben is ő a jégtörő hajó: a szülő rajta tanulja meg, hogyan kell fokozatosan, csúszómérték szerint kiengedni a kezéből a befolyásolást. Sok szülőt pánikkal tölt el, ha gyermekét immár rá kell bízni az addig átadott nevelésre és működési módokra; mások a mai gyerekek talpraesettségére hivatkozva odadobják a gyeplőt – ezeknek a fiataloknak sokszor az elhanyagolás és útvesztés lehet a sorsa, hiszen tizenéves korában már nem részesül nevelésben, csupán a számítógép, a tévé és az osztálytársak által.
A kamaszt is lehet és kell nevelni, csak másként. Az ölben üléstől a leválásig vezető hosszú, sok éves szakaszban a vezérelvünk az lehet, hogy a gyermek szabadsága, önállósága, leválása legyen arányban azzal érettséggel, amit az egyes területeken mutat. Ezt az elvet vele magával is lehet tudatosítani: mindig megkönnyíti a dolgunkat, ha az egyes területeken világosan kimondott megállapodásra vagy „szerződésre” támaszkodhatunk. Ezt a gyerekkel közösen alakítsuk ki úgy, hogy az az ő igényeit is magába foglalja, és ezért a szerződést szívből vállalja. Szülőként meg kell szoknunk, hogy ez a korszak nem állandóságot ad, hanem egy folyamatos, fokozatos, szabályozott átmenetet jelent. Az átmenetnek viszont nem kell pánikszerűnek, kaotikusnak lenni. Egy-egy vihar is szolgálhat arra, hogy beállítsuk a soron következő időszak működését. Könnyebben megy ez olyan családokban, ahol kezdettől, egészen csecsemőkortól a tiszta kommunikáció, ahol gyerek és felnőtt egyaránt azt érzi, hogy egyenesen közölheti az igényeit, és ezeket józanul, türelmesen egyeztetik egymással és a realitás határaival. Ahol bevett szokás a szívből vállalt megállapodások kimondása és betartása.
Serdülő gyerekünknek ugyanúgy szüksége van emberi melegségre, mint a kicsiknek, csak jóval szűkebbek a csatornák, amelyeken ez áramolhat. Nem a szülő: a kortárscsoport az első számú partner. Ettől függetlenül a kamasz nagyon szeretné, hogy a szüleivel is fenntarthassa a jó és tartalmas viszonyt. Ezt a kapcsolatot azonban ő maga sem ismeri: hiszen új szerepből, új látószögből neki is újra meg kell ismerkednie saját szüleivel, akik szintén alig ismerik azt a növendék férfit vagy nőt, aki immár körükben él. Érdemes megkérdeznünk: van-e bennünk kellő kíváncsiság, tisztelet és elfogadás a most születő egyéniség iránt. A kapcsolat újraalakítását a szülőnek kell megsegítenie. És az első számú megfontolás itt nem más, mint épp az, hogy legyen kapcsolat. Türelmesen keressük meg azokat a csatornákat, hullámhosszakat, ahol a serdülőnek jól esik kapcsolódnia. Ha ez a téma Bajnokok Ligája, vagy a Forma-I, akkor beszéljünk arról. Ha az autóban nyílik meg, akkor autózzunk, ha a horgászbot mellett, akkor horgásszunk, ha sütés-főzés közben, akkor süssünk és főzzünk.
Ha egy ideig csak a törődést fogadja el – az ételt, a tiszta ruhát – ne erőltessük, éljünk ezzel a csatornával. Ha utat találunk serdülő gyermekünkhöz, ne rongáljuk a kapcsolatot: ne kritizáljunk, elemezzünk, „osszuk az észt”, ne adjunk megoldásokat a problémáira, ne kérdőjelezzük meg a hozzáértését, ne használjuk ki az alkalmat, hogy végre bevigyük elvárásainkat és normáinkat, egyáltalán: legjobb, ha ellenállunk a kísértésnek, hogy bármi saját „hozzáadott értékünk” legyen a beszélgetéshez. A legnagyobb hozzáadott érték az, ha egy elérhető szülőt nyújtunk neki: ha meghallgatjuk őt és biztosítjuk a megértésünkről, figyelmünkről, elfogadásunkról. Minden ilyen beszélgetéssel tovább erősödik a kamasz bizalma és elégedetten konstatálhatja, hogy „mégiscsak jó fej” szülője van neki. Ha elfogadók és hitelesek vagyunk, vagányak és humorosak, érdekesek és demokratikusak, serdülő gyerekeink hálásan megőrzik velünk a kapcsolatot és ez óriási előnyt jelent nekik az életben való elinduláshoz. Így mi, szülők is tovább gyönyörködhetünk annak a ragyogó, életrevaló, okos, szép fiatal embernek az indulásában, akit neveltünk.
forrás: családinet.hu